Heti gyakorisággal többször felkeresnek minket korábbi vásárlóink, hogy régebben vásárolt fenyőágyuk mellé egy újabb kiegészítőt ( éjjeliszekrény, ágyneműtartó, komód stb. ) szeretnének. Adódik a kérdés, hogy esztétikailag nem lesz-e a régi és az új natúr színű bútor között színeltérés?

Nincs ok az aggodalomra, a fenyőbútorok elszíneződése egy természetes folyamat, amelyet érésnek nevez az asztalosipar. A természetes anyagokra jellemző, hogy az idők folyamán változnak, melynek következménye a színváltozás is. Ilyenek tulajdonsággal bírnak a tömör fenyőbútorok is, idővel náluk is lejátszódik ez az érési folyamat. A natúr fenyő a természetes fénytől, ill. annak UV ( ultraviola ) tartományától be szokott sárgulni, még akkor is, ha színtelen lakkal van lekenve. A kezdetben halovány színű fenyőbútorunk kellemes, összetéveszthetetlen sárgás-barnás árnyalatot vesz fel, amelyet semmilyen mesterséges úton nem lehet előállítani.

Az érési folyamatban sok egyéb tényező is közreműködik ( szobahőmérséklet, páratartalom stb. ), de alapvetően kijelenthető, hogy általában a nálunk vásárolt ágykeretek és kiegészítőik egy éves korukra érik el ezt az igazán kellemes, egyedi színt, ezt követően már nem lesz radikális a felület változása.

Az új fenyőbútor azonban még friss színében fog pompázni, így ha a két darabot ( régit és az újat ) egymás mellé helyezzük el, akkor bizony észrevehető válik a különbség. Ez azonban egy olyan probléma, amit házilag bárki orvosolni tud. Alig egy esztendő szükséges ahhoz, hogy a két szín közötti különbség annyira lecsökkenjen, hogy az már ne legyen zavaró. Ha azonban nem szeretnénk kivárni ezt az egy évet, felgyorsíthatjuk a folyamatot: a régi, mélyebb, érettebb színű fenyőbútort a lakás egy olyan pontjára helyezzük át, ahol kevésbé éri a napsugárzás. Ezzel egy időben az új bútor helyéül egy világosabb, naposabb részt válasszunk, így a kettejük közötti szín-és árnyalatkülönbség gyorsan eltűnik.

Egy dologra fontos, hogy vigyázzunk, az újonnan vásárolt fenyő éjjeliszekrény vagy komód - éretlensége folytán - igen érzékeny a ráhelyezett dísztárgyakra, így ha ilyen kiegészítőket helyezünk el rajtuk ( pl váza, terítő ), akkor készüljünk fel, hogy ezek kontúrjai pár hét alatt "beleégnek" a fenyőbútorok felületébe. Tehát legyünk minimalisták a díszítések területén a színösszeérésig, egy év után pedig már ezzel a veszéllyel sem kell számolnunk, nyugodtan ráhelyezhetünk bármilyen tárgyat, anélkül, hogy a kontúrokkal számolni kellene.